Romákért Közhasznú Egyesület Fulókércs





                                       ÜDVÖZÖLJÜK A PORTÁLUNKON
      
MENÜ

Zászlónkról általában

Fájl:Roma flag dimensions.svg

 

ZÁSZLÓNK LEÍRÁSA

 

A roma zászló megalkotására már az 1930-as évejben felmerült az igény. Egy 1993-ban Bukarestben megrendezett nemzetközi roma kongresszuson elfogadtak egy egyszerű, kék és zöld sávból álló zászlót, ez azoban akkoriban nem terjedt — nem terjedhetett — el, gyakorlatilag vtizedekre feledésbe merült. Az 1971-es I. Roma Világkongresszus ezt vette alapul, és kiegészítve a vörös kerekekkel a nemzetközi cigányság zászlójának tette meg. A zászlónak ez a formája gyorsan terjedt el a cigány közösségekben és vált közismertté a nem cigányok kötében is. A zászló bár egyszerű vizuális elemekből áll, de szimbolikájában öszetett, elemei egyszerre utalnak a folyamatos mozgásra és változásra valamint az örök törvényszerűségekre.

 

 

A kék sáv jelenti az eget, úgy fizikai, mint átvitt értelemben. Utal a végtelenségre, szabadságra és a lehetőségekre, valamint túlvilági dolgokra, a menyországra, keresztényeknek Istenre, muszlimoknak Allahra. A zöld sáv a földet jelképezi. A növények, a legelők és a természet zöldje. Utal a cigányság természetszeretetére és természet-közeli életmódjára. Ugyanakkor a végtelen ég kékjével szemben jelenti a földi kötöttségeket, a konkrét adottságokat, az azok által kijelölt szűkebb lehetőségeket. A kereszténységben a remény színe, mely a földieket az éghez köti, az iszlámban pedig a próféta színe, aki a földi embernek megmutatta  az utat Allah egéhez.




  • A vörös kerék , vagy — ahogy szanszkrit kifejezéssel gyakran illetik — a csakra többszörösen összetett szimbólum.

Fájl:Flag of India.svg INDIAI ZÁSZLÓ. Utal az őshaza, India zászlójára, ahol a csakra a dharma, azaz a "Törvény" szimbóluma. A dharma jelentése a hindu vallásban nem csak a földi igazságszolgáltatást, társadalmi igazságosságot jelenti, a hanem a kozmikus törvényszerűségeket, a "lét örök törvényét", nem csak tudományos, hanem spirituális értelemben is. A kerék jelképezi természetesen az utazást, a vándorló életmódot és a cigányságnál gyakran tapasztalható migrációt. A kerék formájával és színével jelképezi a lemenő és felkelő napot utalva ezzel az idő ciklikusságára, a folyamatos ujjászületés lehetőségére. A vörös szín a vér színe is, mely önmagában is kettős jelkép. Egyfelől a testet életben tartó folyadék az élet jelképe, másrészt mint kiontott vér a történelem ártatlan áldozatait jelképezi.

 

 

Asztali nézet